Akik az Úrban bíznak, erejük megújul
Elmélkedés

Ézsaiás könyvének egyik legismertebb ígérete talán éppen azokhoz szól a legközelebb, akik már hosszabb ideje próbálnak helytállni. Akik reggel felkelnek, elvégzik a dolgukat, gondoskodnak másokról, mennek tovább, miközben belül egyre inkább érzik, hogy fogytán az erejük.

„De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.”

Ézsaiás 40:31 – HUNB

Van az a fajta fáradtság, amit egy kiadós alvás sem tud igazán elmulasztani. Nem feltétlenül történt semmi különös. Nincs egyetlen nagy baj, amire rá lehetne mutatni. Csak telnek a napok, gyűlnek a feladatok, a gondok pedig valahogy mindig velünk maradnak.

Helyt kell állni a családban, a munkahelyen, a kapcsolatainkban. Néha mások előtt is erősnek kell mutatkoznunk, miközben magunk sem tudjuk pontosan, honnan vesszük hozzá az erőt. És vannak kérdések, amelyeket nem mondunk ki. Fájdalmak, amelyeket magunkban hordozunk, és terhek, amelyekről talán már azt is elfelejtettük, milyen volt nélkülük élni.

Ézsaiás ígérete ebben a helyzetben különösen sokat jelenthet. Mert nem azt mondja, hogy aki Istenben hisz, annak soha nem fogy el az ereje. Nem ígér fáradhatatlan életet, nehézségek nélküli utat vagy gyors megoldásokat.

Valami egészen másról beszél: az erő megújulásáról.

Nem kell mindig erősnek lennünk

Az Úrban bízni talán éppen ott kezdődik, amikor már nem akarjuk mindenáron megoldani a dolgokat a saját erőnkből.

Sokszor nehéz ezt elfogadni. Megszoktuk, hogy számítanak ránk, hogy el kell végezni a feladatainkat, hogy nem hagyhatjuk cserben azokat, akik bíznak bennünk. Így aztán akkor is megyünk tovább, amikor már legszívesebben megállnánk egy kicsit.

Pedig Isten előtt nem kell erősnek mutatkoznunk. Nem kell úgy imádkoznunk, mintha minden rendben lenne. Elmondhatjuk neki azt is, ha elfáradtunk, ha félünk, ha nem értjük, miért tart ilyen sokáig egy nehéz időszak.

A bizalom nem azt jelenti, hogy minden kérdésünkre tudjuk a választ. Inkább azt, hogy akkor is Istenre hagyatkozunk, amikor még nem látjuk, merre vezet tovább az út.

Néha egy hosszabb imádság segít ebben. Máskor csak néhány szó. Egy reggeli sóhaj, mielőtt elkezdődik a nap. Vagy egy csendes pillanat, amikor végre nem akarunk semmit megoldani, csak Isten közelében lenni.

Talán ennyi is elég ahhoz, hogy újra elinduljunk.

A völgyben is lehet erőt kapni

Ézsaiás a sasok képét használja. Azt írja, hogy akik az Úrban bíznak, szárnyra kelnek, mint a sasok.

Könnyű ezt úgy elképzelni, mint egy hirtelen felemelkedést. Mintha a hit egyszer csak kiemelne bennünket minden nehézségből. A valóság azonban sokszor más. A problémák nem feltétlenül tűnnek el, a körülmények nem mindig változnak meg, és nem minden imádságra érkezik olyan válasz, amilyet várunk.

Mégis történhet valami.

Egy idő után talán már nem ugyanúgy nézünk arra, ami előttünk áll. A félelem nem tűnik el teljesen, de nem ural mindent. A bizonytalanság megmarad, mégis könnyebb lesz elviselni. Megértjük, hogy nem kell egyedül hordoznunk mindazt, ami ránk nehezedik.

Isten nem mindig a völgyet veszi el az életünkből. Néha ott ad erőt, ahol a legkevésbé számítunk rá.

És talán éppen ez a megújulás egyik legfontosabb része: nem feltétlenül az változik meg először, ami körülöttünk van, hanem az, ahogyan tovább tudunk menni benne.

Amikor csak a következő lépésre futja

Az ige nemcsak a szárnyalásról beszél. Azt is mondja: „futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el”.

Érdemes egy pillanatra ennél a két képnél maradni.

Vannak időszakok, amikor valóban futnunk kell. Amikor sok minden történik egyszerre, döntéseket kell hoznunk, helyt kell állnunk, és alig jut időnk megállni. Ilyenkor különösen nagy ajándék, ha kapunk erőt a folytatáshoz.

De az életünk nagyobbik része nem ilyen. Többnyire nem nagy fordulatokból áll, hanem apró, ismétlődő lépésekből.

Egy újabb reggelből. Egy elvégzett feladatból. Egy türelmes válaszból, amikor legszívesebben indulatosak lennénk. Egy bocsánatkérésből. Egy újrakezdett imádságból. Abból, hogy valaki mellett akkor is kitartunk, amikor már nem könnyű.

És vannak napok, amikor még ezekhez is kevésnek érezzük magunkat.

Talán ma nem tudsz szárnyalni. Futni sincs erőd. Csak mész előre, lassan, egyik lépést a másik után téve.

Lépésről lépésre Isten felé

De ez is haladás.

Nem minden nap kell nagy dolgokat véghezvinnünk. Nem minden nap kell bizonyítanunk valamit. Van, amikor az a legnagyobb eredmény, hogy nem adjuk fel, és Istenre bízzuk azt, amit ma még nem tudunk megoldani.

Nem az egész utat kell látnod

Talán ez az egyik legnehezebb dolog: szeretnénk előre tudni, mi vár ránk. Mikor lesz vége a nehéz időszaknak, mikor rendeződnek a dolgaink, mikor érezzük végre újra azt, hogy minden a helyére került.

Isten azonban nem mindig mutatja meg előre az egész utat.

Néha csak a következő lépéshez ad világosságot. A mai naphoz erőt. Egy beszélgetéshez türelmet, egy döntéshez bölcsességet, egy nehéz helyzet elviseléséhez békességet.

Talán ma nem is kell többet kérnünk.

Ha elfáradtál, ne próbáld letagadni. Ha vannak terheid, vidd Isten elé őket. Nem kell szépen megfogalmaznod mindent, és nem kell tudnod, hogyan oldódnak majd meg a dolgaid.

Elég, ha most hozzá fordulsz.

Mert Ézsaiás ígérete nem azoknak szól, akiknek mindig van erejük. Hanem azoknak is, akik elfáradnak, megállnak, elbizonytalanodnak, mégis szeretnének továbbmenni.

Az Úrban bízók ereje megújul. Lehet, hogy nem egyszerre, és talán nem úgy, ahogyan elképzeltük. De Isten nemcsak az út elején van velünk. Ott van akkor is, amikor már nehéz a következő lépés.

És néha éppen ez adja a legtöbb erőt.

Imádság

Urunk, Istenünk!

Vannak napok, amikor elfáradunk. Amikor túl soknak érezzük a terheinket, és nem látjuk, hogyan tovább. Te mégis ismersz bennünket. Tudod, mit hordozunk magunkban, mitől félünk, és mi az, amiről másoknak nem beszélünk.

Kérünk, újítsd meg az erőnket. Taníts bízni benned akkor is, amikor nem értjük az utat, és nem látjuk, mi vár ránk. Adj türelmet a mindennapokhoz, békességet a nehézségek között, és hitet ahhoz, hogy megtegyük a következő lépést.

Amikor már nem tudunk futni, segíts járni. Amikor pedig megállnánk, emlékeztess bennünket arra, hogy nem vagyunk egyedül.

Köszönjük, hogy erőnk forrása nem csupán önmagunkban van, hanem tebenned.

Ámen.

← Vissza a rovatba